Végig átverték Neymarék a Barcelonát?
2017. augusztus 12. írta: barcarazzi

Végig átverték Neymarék a Barcelonát?

neymar170812.JPGEgy brazil lap szerint az FC Barcelona volt játékosa gyakorlatilag folyamatosan kenyéradója háta mögött tevékenykedett.

A legfrissebb pletyka újabb ok lehet, amiért inkább hálásak lehetnek a Barcelona drukkerek, hogy Neymartól megszabadultak, és nem rontják többet a levegőt a katalán fővárosban.

A brazil 'Correio da Manhá' azt írja, korántsem úgy voltak a dolgok, ahogy Neymarék beállították az átigazolást, nevezetesen, hogy a Barcelona hozzáállása miatt, két nap alatt döntötték el, hogy a PSG-hez igazol a csatár. A valóságban ez már június 30-án el volt döntve, azaz jó egy hónapig csak hitegették a Barcát és a szurkolókat, hogy még nem döntöttek.

Az ügyben nevek is felmerültek, akik Párizsban június végén titokban összeültek. A játékoson és édesapján kívül Antero Henrique a PSG sportigazgatója, valamint Pini Zahavi izraeli származású sportügynök, Marcelo Simonian argentin futballügynök, aki például Pastorét is vitte anno a PSG-hez, Juan Figer uruguayi-brazil futball ügynök, akinek a REal 2000-ben köszönhette Figot, Wagner Ribeiro Neysmar ügynöke, aki sosem szerette volna, ha Barcelonába igazol a játékos, Mohamed Afzal futball ügynök valamint Humberto Paiva, aki szintén futball ügynök),

Ebből is kitűnik, hogy akkor csak Henrique révén volt kapcsolatba hozható a PSG, ám minden ügynök azon dolgozott, hogy megvalósulhasson a transzfer, ami után elég szép jutalékot vettek fel a franciáktól. Igaz, amely klub mögött egy gazdag ország áll, annak semmi sem drága!

Az viszont elgondolkodtató, hogy egy játékos, akit nagyon szerettek Barcelonában, hogy lehetett részes ennek az egész színjátéknak? Mert míg az apja gátlástalanságát senki nem vonja kétsége, addig Neymarral kapcsolatban szomorú dolog arra ráébredni, hogy egy kígyót melengettek a katalánok a keblükön.

Forrás: sport.es

Köszi, hogy elolvastad cikkünket, ha tetszett, lájkolj minket a Facebookon is!

A bejegyzés trackback címe:

http://barcarazza.blog.hu/api/trackback/id/tr5212741702

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Raven1975 · http://www.staggeringbeauty.com/ 2017.08.12. 21:28:47

A Neymar-ügyről a véleményem. Hosszú lesz, de én innentől lezártam ezt a témát és inkább foglalkozom a csapattal. Elöljáróban annyit, hogy én Neymart játékosként elismerem az egyik legnagyobb tehetség Messi és CR óta. Minden megvan benne, hogy akár aranylasztis legyen alanyi jogon, de eddig az a pici mindig hiányzott, hogy érdemben beszálljon ebbe a küzdelembe. A vezérszerep: Neymar vezér akar lenni. Ehhez most adódott egy lehetőség a PSG-ben, aki ráadásul anyagilag is mindent megtesz érte. Brutál fizu, nem akadály az átigazolási lóvé, plusz a fater is kap egy tonna dohányt. Pastore meg átadja a 10-es mezt, és megtiszteltetésnek érzi (muhahaha, mennyire magától értetődő ez, biztos nem mondták neki, hogy így legyen:):)). Amit szerintem Neymar még nem tud, hogy milyen az, ha egy évben 60-70 meccsen mindenki tőled várja a csodát, a fullos teljesítményt és mindenkinek te vagy a céltábláján. Céltáblája leszel a közönségnek, az újságíróknak, az ellenfeleknek és még pár irigy csapattársnak is (elég, ha sértődött valaki), bírók se biztos, hogy védeni fogják, ha ő a legjobb, akkor mutassa meg. Folyamatosan, minden mozdulatod lesik, példát kell mutatnod, a nehéz helyzetekben mindenki tőled várja a csodát. Óriási nyomás alatt kell teljesíteni, mert a 222 M € és a világ legdrágább játékosa cím miatt vissza kell termelned ezt. Ezeket a fentieket Messi gyakorlatilag levette a válláról nálunk, sőt még segített is neki sokat (ezt anno többször nyilatkozták, meg látható is volt a pályán). Minden ellenfél tudta, hogy az első és legfontosabb, valahogy Messit kikapcsolni. E mellett neki is könnyebb volt érvényesülni. Most ez fordítva lesz, mindenki őt akarja majd lefaragni, kivonni a játékból. És ne legyünk naivak, ettől még lehet a csapat nyer, de neki csillogni is kell. És ha ez nem lesz, akkor a nyomás csak nőni fog. Eddig a Barçában mutatott 4 szezon alatt egy félév volt, amikor tartósan a csúcson tudott lenni, a csapat motorja volt, ez Messi sérülésével kezdődött 2015 szeptemberétől és tartott kb. 2016 februárig. Ekkor world class-t nyomott, asszem a 0-4-es Clásico volt a csúcspont. Ez nagyon karcsú lesz az új szerepében. Mert itt visszatérve az első gondolatokhoz, éves szinten 60 meccsen kell így tolni, ráadásul évekig. Nincs kétségem, hogy a francia bajnokságot be fogják húzni, egyrészt nincs igazi ellenfelük, a Monacot szét fogják kapkodni, már el is kezdődött. Neymar fog rúgni cca. 30 gólt, de ezzel semmivel sem fog többet mutatni, mint mondjuk tavaly nálunk. BL: Szerintem ez az egyetlen fórum, ahol igazán számít a teljesítménye majd. Itt meg ugye tudjuk, hogy egyrészt vannak ellenfelek is, másrészt, elég egy gyenge félidő és már out vagy. Hát a BL-ben az elmúlt két szezonban ő is rendre besült, egyetlen igazán jó meccsére emlékszem a PSG elleni 6-1. Szóval ahhoz, hogy vezér légy nagyon sokat és kitartóan kell melózni, valamint bírnod kell az ártó szándékú, gúnyolódást, valamint a másik végletet is, ami lehet még rosszabb, amikor nyalják a segged. Meg emellett nem biztos, hogy a legjobb, ha Te vagy az Instagram vagy Twitter királya, illetve szerintem az sem fér bele, hogy bajnoki meccsek helyett a testvéred szülinapjaira jársz haza minden évben. Én ezt a fajta huzamos ideig tartó magas szintű, koncentrált teljesítményt nem láttam tőle. És nem is vagyok biztos benne, hogy meg tudja ugrani. Az átigazolásról: Szerintem ez kommunikációból 1-es. Én nem szoktam ezekbe akkora érzelmeket beletenni, mert felesleges. Ez szórakoztató - ipar, sztárokkal, és óriási üzlet. Ki kellett volna állniuk a faterral, hogy meghallgatjuk a PSG ajánlatát, és átgondoljuk. Ennyivel le lehetett volna zárni, minden pletykát. Nem az, hogy bujkál, egy nyilatkozatot nem ad, és csak a pletyka áradat van, össze-vissza beszélés, az Alves interjú fényében már a hazugság is borítékolható. Ezzel emberileg rombolja az imázsát, és ugye egy vezér szerep mellett az sem elhanyagolható. Az a marketing bullshit, amit kiadtak, az meg a marketingesei által írt lószar, ráadásul utólag. Én a helyükben azt adtam volna ki előre, ahol méltatja a jelenlegi gárdát, a várost, és megmondja, hogy ezért gondolkodik, hogy ezt, mind otthagyja-e. Összegezve, én kb 60-70% esélyt adok arra, hogy egyáltalán nem hozza azt a PSG-nek, amit várnak tőle (a francia bajnoki cím nélküle is meglenne azt gondolom), de szerintem se BL-t, se aranylasztit nem fognak behúzni ettől még és 4 év múlva majd szépen eligazol majd Kínába egy csilliárdért.