Hol lesz Coutinho helye a Barcelonában?
2017. augusztus 09. írta: barcarazzi

Hol lesz Coutinho helye a Barcelonában?

coutinho170809.JPG

Bár középpályásról van szó, mégis nagyon sokan a Neymar által hagyott űrt szeretnék pótolni vele, nem véletlenül.

Philippe Coutinho leigazolásának ügye lassan de biztosan halad a vége felé, s bár pro és kontra is vannak bőven hírek és pletykák, nem véletlen, hogy a Barcelona szeretné leigazolni őt, most, hogy Neymar elment a PSG-be, és van bőven pénz is arra, hogy megvegyék.

De miért is ennyire fontos, hogy jöjjön? Nos, ahogy az alábbi ábra is mutatja, leginkább azért, mert a tavalyi szezonban is döntően a bal szélen játszott, ahol egyszerre tudta segíteni a támadásokat szélen, s egyúttal befelé haladva is támogathatta az offenzív játékot. Erre egyébként nagyon jó példa a játékmester Iniesta, aki számos esetben pont ugyanebben a szerepkörben játszott korábban, elég hatékonyan.coutinhoposzt170809.pngA másik poszt a középpálya közepe, azaz a játékirányítás, ám ez egy rögzítettebb poszt, és nem is annyira fekszik Coutinhonak, lévén itt nem csak a szervezéssel, hanem a védekezéssel is foglalkoznia kell a játékosnak, ez pedig nem kevés energiát köt le, pont azt, ami az igazi erőssége lenne a csapatnak.

Így ha sikerül megállapodni a Liverpoollal, akkor ez lesz a legvalószínűbb szerepköre majd Coutinhonak, amit ha sikerül még megtámogatni egy csatárral is a baloldalra - bár Deulofeu igen hatékonyan mozgott a Gamper Kupán, és gólt is lőtt - akkor biztosan lehet pótolni majd a Neymar által üresen hagyott posztot és területet!

Köszi, hogy elolvastad cikkünket, ha tetszett, lájkolj minket a Facebookon is!

A bejegyzés trackback címe:

http://barcarazza.blog.hu/api/trackback/id/tr4312730814

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Raven1975 · http://www.staggeringbeauty.com/ 2017.08.09. 18:58:36

www.mundodeportivo.com/futbol/fc-barcelona/20170809/43446465350/el-motivo-por-el-que-el-barca-no-ha-dado-el-transfer-de-neymar-al-psg.html Na ez érdekes, Neymar ára még nem érkezett meg, addig meg nem is akarunk "azzal" tárgyalni, mert az a tuti, ha már itt van.

Raven1975 · http://www.staggeringbeauty.com/ 2017.08.10. 12:36:56

A spanyol lapokból látványosan eltűntek a Coutinho-s hírek, ezzel párhuzamosan felerősödtek a liverpooli elutasításról szólók az angol médiában.