FC Barcelona: Megvan Coutinho és Martínez
2017. augusztus 06. írta: barcarazzi

FC Barcelona: Megvan Coutinho és Martínez

coutinho_martinez170806.jpgA brazil középpályás nagy fogás a Barcelona számára, a baszk védő pedig a csapat eddigi gyenge pontjára jelenthet megoldást!

Két fontos játékos érkezését jelentheti be a Barcelona vezetősége a jövő héten, már ha közben Dembélé ügyére nem sikerül pontot tenni a katalánoknak.Köszönhetően a Neymar üzletnek, most van pénz arra, hogy megerősítsék a csapatot, évekre.

Phillippe Coutinho esetében a Barcelona már rendelkezik a játékos jóváhagyásával, már ami a leigazolását illeti, azaz csak annyi volt hátra, hogy a Liverpoollal is dűlőre jussanak. Három alkalommal is tettek már ajánlatot a középpályásra, a legutóbbit, ami 100 millió euro fölött lesz, már az angolok is rábólintottak. Katalán források szerint kedden vagy szerdán véglegesítik a transzfert a Liverpoollal.

Lényegesen könnyebb dolga volt a Barca tárgyalóküldöttségének Iñigo Martínez  ügyében, miután a Real Sociedad - ugyan kicsit száj húzva - de belement az eladásba, ha a katalánok kifizetik a 32 millió euros kivásárlási árat. Ez a hírek szerint a jövő hét elején meg is történhet.

Ousmane Dembélé, a harmadik kiszemelt esetében még van mit megoldani, a Barca ugyanis szeretné csökkenteni az árat 100 millió alá, a Dortmund viszont még többet is szeretne kapni, mint ez az összeg. Ha esetleg nem jönne össze a transzfer valami miatt, akkor ott van Paulo Dyaba aki cirka 100 millióért és két játékosért (Gomes, Rafinha) leigazolható a Juventustól.

Köszi, hogy elolvastad cikkünket, ha tetszett, lájkolj minket a Facebookon is!

A bejegyzés trackback címe:

http://barcarazza.blog.hu/api/trackback/id/tr5012723490

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Raven1975 · http://www.staggeringbeauty.com/ 2017.08.06. 17:06:39

Nagyon remélem, hogy a tisztelt vezetőségünk (nem csipázom őket és a jövőben sem lesz másképp) minél előbb pontot tesz a kiszemelt játékosok leigazolására. Van lóvé úgyhogy ne fukarkodjanak és tegyék le az asztalra a fent említett játékosok árát. Ha ez megtörténik, akkor megy a piros pont az ellenőrzőjükbe és értelemszerűen várom a hivatalos bejelentéseket.

Raven1975 · http://www.staggeringbeauty.com/ 2017.08.09. 11:21:01

Iñigo Martínez nem jön és ez tuti, Marlon Santos marad Barcelonában és Yerry Mina januárban csatlakozik a csapathoz. [MD]